Lehet, hogy mégis sikerül megállapodni a Brexitről?
Végre valaki egyetért valakivel.
Na jó, ebben annyira nem vagyunk biztosak. Minitudósítás a brit konzervatív párt kongresszusáról.
A szigetországban tanulni készülőknek nincs mitől tartaniuk.
Manfred Weber néppárti frakcióvezető is odaszúrt egyet Jeremy Huntnak, a külügyminiszter így kénytelen volt visszakozni, de azért nem hagyta teljesen annyiban a dolgot.
A külföldi állampolgárok vízumát a jövőben nem nemzetiség, hanem képzettség alapján állítják majd ki, ez alapján dől el, ki meddig maradhat az országban.
A kínaiak olcsó ruházati termékeikkel elárasztották az Egyesült Királyság piacát, és ezzel 2 milliárd eurós kárt okoztak az Európai Uniónak. Ezt állapította meg az OLAF.
Theresa May felkészül egy megállapodás nélküli kilépésre is.
Az informális csúcson szóba került a migráció, a határőrizet és a Brexit is, a Sargentini-jelentés egyelőre nem.
Mégsem tartotta be korábbi ígéretét Orbán Viktor, és a parlamenti ülésterem felé haladva, 50 méteres sétája alatt válaszolt három kérdésre.
A kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának Brexit-párti tagjai arról tanácskoztak, hogyan tudnák elmozdítani a miniszterelnököt.
Késhegyig menő vitát folytat erről a brit kormány – számol be a Daily Telegraph. A lap szerint az egészségügyi minisztérium kitart amellett a terve mellett, hogy az étlapon minden étel mellett szerepeljen ott az is, hogy hány kalóriát jelent annak elfogyasztása.
Kizárta az újabb népszavazás lehetőségét Nagy-Britannia EU-tagságáról vasárnap megjelent írásában a brit miniszterelnök.
Egy másik merényletet is tervezett, az FBI, az MI5 és a rendőrség közösen fogta el.
Olyan megoldásokba azonban nem fog belemenni, amelyek gyengítenék az egységes belső piacát – jelentette ki az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója.
Nagy kérdés, hogy csak jól érezte magát, vagy esetleg Theresa May-t gúnyolta ki.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a családalapítás mindenkinek saját döntése, ott nincs helye a politikának.
Bizalmas üzenetet küldött körbe a brit miniszterelnök hivatala, amiben arra kérte képviselőit, hogy határolódjanak el Orbán Viktortól, a kormányától, valamint annak politikájától is – tegyék világossá, nem támogatják azt.
Év végéig kiderül, hogyan lehet munkát vállalni a jövőben az Egyesült Királyságban – erről beszélt a hvg.hu-nak a brit Brexit-ügyi miniszter helyettese. Lord Callanan szerint nem fog csúszni a kilépés, még akkor sem, ha nincs addig megállapodás.